Közeledve az Inforum Digitális Szülő kerekasztal-beszélgetéséhez (november 16. 14 óra, Kőleves), társadalomkutatókat kértünk fel, hogy summázzák álláspontjukat az Inforum számára fontos kérdésekben. Rab Árpád szociológus, digitális médiakutatót a mélysszegénység és a digitális világ között mélyülő szakadékról kérdeztük.

A kultúraátadás, és ezzel ma már ezzel összefonódva a digitális kultúraátadás terepe ideális esetben a család, kulcsszereplője a szülő. De hogyan jellemezhető a digitális kultúraátadás a különböző társadalmi rétegekben? 

A kvantitatív kutatások keveset mesélnek a digitális kultúra ezen aspektusáról. Kutatóintézetünkben kvalitatív módon, az okostelefon megélésére és használatára fókuszáló mélyinterjúkat készítettünk fiatalokkal. Ezen interjúk alapján (nem reprezentatívak) a családon belüli digitális kultúraátadás bizonyos mértékig teljesen működik. A készülék kiválasztása, vagy az elején egy-két számítástechnikai probléma közös megoldása élő, működő gyakorlat. A készülékek vagy az otthoni számítógépek használatának korlátozása javarészt időbeli (mennyit internetezhet) vagy anyagi (nincs mobilinternet, ingyenes Wi-Fik stb.). A tartalmi egyeztetések, a digitális kultúra közös megélése viszont eléggé ritka, sőt, az okostelefonok esetében szinte lehetetlen. Még ha tudja is a szülő, mint csinál gyermeke a telefonon (pl. osztálytársaival csetel), azt, hogy miről, vagy, hogy közösen nézzenek meg kis videókat, ritkaság. Azokban a családokban, ahol az offline együttműködés, kultúrafogyasztás megosztás működik (közös játék, közös tévézés, közös kirándulás, a gyerek-szülő őszinteség eléggé magas foka) ott a digitális kultúraátadás és megosztás szintje is természetszerűleg jóval magasabb. Ahol ez nincs, vagy nem eléggé magas, ott ez is alacsony, sőt, a digitális kultúrafogyasztás kizáróbb, mint például a TV, vagy a rádió, ami közösségi, inkább az elmélyült olvasáshoz hasonlítható – csak annál jóval több interakciót tartalmaz, még ha nem is a közvetlen környezettel.

Tudható, hogy a mélyszegény rétegekben az infokommunikációs eszközökkel való ellátottság gyengébb, az eszközök használatában a legjáratosabbak a gyerekek, a generációs olló nagy. De előnyükre tudják-e használni ezek a gyerekek vezetetlenül az online kommunikációs eszközöket?

Vezetetlenül természetesen nem. A könnyű kommunikáció, a játék könnyen elsajátítható autodidakta módon is, de az értékteremtő használat nem igazán. Pedig majd a munka világába belépve nagy értéket nyernek azok az alkalmazások, melyek időt nyernek, vagy a hatékonyságot növelik, vagy kiváltanak automatizálható folyamatokat.

A szegények internethasználatát felmérő kutatásunk szerint magában a használatban nem érzékelhetők jelentős különbségek. Sokkal inkább a használat értékteremtő erejében. Hiába az internet nyilvánossága, vagy a chat program használatának képessége, ha a társadalmi és gazdasági bezártság miatt a gyenge kötések száma kevés, nincsenek kitörési pontok, aktiválható kapcsolatok, olyan emberek, akik nem olyanok, mint ő, hanem valamiben mások, és tudnak neki is nyújtani valamit – információt, munkát, példát stb.

A mélyszegény rétegekben az infokommunikációs eszközök száma is alacsony, és ezek közös használata jellemző. Az okostelefon az, amire mindenki vágyik, de nincs mindenkinek. A közös számítógép pedig a háztartás egyik kiemelkedően értékes eszköze, melyen – jellemzően – több generáció is játszik. Ugyanis a számítógépes játék a legolcsóbb szórakozási forma és lehetőség hazánk számos területén.

Még kevésbé jellemző az infokommunikációs eszközök tudatos használata az életminőség növelésére, vagy a kitörés esélyeinek növelésére – pedig ez lehetne az egyik fő cél. A fejlődő országok ICT4D projektjei (bár számos kritika érhető őket) ezt legalább jól kihangsúlyozzák és közvetítik.

Ha a szülő nem tud ideális mediátor szerepben fellépni, ki tudná ezt felvállalni?

A pedagógusok, a testvérek, osztálytársak illetve a szomszédok, az offline világ hiteles szereplői mind-mind olyan aktorok, akik megfelelő tudatosítással (ld. utolsó kérdésre adott válasz) partnerek lehetnek ebben. Sajnos a hétköznapi retorika azt sugallja, hogy a gyerekeknek nem kell segítség, pláne nem az idősebb generációtól. Ez nagy baj. Ami szintén probléma még, hogy a pedagógusok hitele az internetes kihívásokon messze túlmutató módú okok miatt jelentősen sérült. Egyre kevésbé az információ-, illetve a tudás forrásai, mentorok, sokkal inkább gyerekfelügyelők, egy szükséges rossz.

A mobil internet és eszközök elterjedésével egyre korábban és főleg az alsóbb társadalmi rétegek esetében egyre kontrollálatlanabbul jutnak ezek a gyermekek kezébe. Teszünk-e eleget társadalmi (törvényhozási, közigazgatási) szinten az ebből fakadó problémák kivédésére?

Magyarországon az internetes zaklatás, vagy hasonló, gyerekeket érintő nem feltétlenül jogi esetnek minősülő, de nagyon veszélyes cselekvésekre eléggé jó a szabályozás, és világszínvonalú a támogatás is. Az http://internethotline.hu oldalon be lehet jelenteni a problémás eseteket, az illetékes szervezetekkel fel lehet venni a kapcsolatot, de nagyon sok ismertető, előadás, tájékoztató anyag van, diákoknak, szülőknek. A zaklatás esetén mi a teendős mobil applikáció is remek. De merik-e használni? Tudnak-e róla?

Ilyen oldalról nem nagyon lehet többet tenni, a probléma inkább a társadalmi tudatossággal, ismertséggel van. A szülőknek kellene megismerni ezt, és az ilyen oldalakat, felkészülni, és beszélgetést indítani. A gyerekeknek kellene néha egymás között megbeszélni megoldásokat, jelenségeket. A tömeges párbeszéd beindulásának hiánya a gond. Ez visszavezethető oda is, hogy a magyar társadalom ilyen fokú és jellegű, ismeretterjesztő és feldolgozó, tudatosító folyamatokban gyenge. A probléma érzékelése, az ismeretterjesztés, sőt, a kérdezés pl. szülői oldalról egyre terjed, de inkább elszigetelt esetek vannak, induló folyamatok.

A jogi út általában túl gyenge gyerek szempontból nézve, lassú. Ha tényleg beindul, több gonddal jár, mint sikerrel. Nem a jogi, vagy a közigazgatási, hanem a mentális képességeket kellene növelni. Megoldás lehet egyébként a felnőttek (szülők) számára a munkahelyi tűzvédelmi oktatáshoz hasonló rövid internetes biztonsági tanfolyam, illetve a gyerekek számára általános és középiskolában is egy-egy olyan osztályfőnöki óra, ahol ezekről hallanak. Előadássorozatok vannak, de a számosság és az idő tényező miatt hatékonyabb lenne egy kötelező ilyen óra. Előbb a képzőket tanítani (tanárok), utána ők órát tartanak. Nem is a tananyag aktualitása, vagy mélysége lenne itt a kulcs, hanem annak felismertetése, hogy ilyen probléma van, lehet róla beszélni, és van rá megoldás.

Készítette: Faragó Judit